Munkám során sokszor találkozom olyan tetővel, ahol a lelkes tulajdonosok maguk végezték el az idők során szükségessé vált kisebb-nagyobb javítási munkálatokat, sőt nem egyszer volt arra példa, hogy egész tetőfedést hozzá nem értő ismerősök segítségével oldottak meg. Nincs is ezzel baj, támogatom az önjelölt ezermestereket, hiszen a zsindelyezés egy igazán kreatív, és produktív munka, amit akár kikapcsolódásként is fel lehet fogni. VISZONT: csak körültekintő, precíz, és ügyes kezű embereknek ajánlanám, hogy mindenféle szakmai tapasztalat nélkül belevágjanak lakóházuk zsindelyezésébe, és csak abban az esetben, ha tudják magukat tartani a zsindelyanyag gyártójától kapható alkalmazástechnikai útmutatóban leírtakhoz. Ellenkező esetben olyan helyzetben találhatja magát a vállalkozó szellemű barkács-mester, mint az említett ügyfelek: a szomszéddal közösen, tessék-lássék módon feltelepített zsindely valós élethosszának töredéke alatt csütörtököt mond. Mivel a nem szakszerűen felhelyezett zsindelyekre a gyártók nem vállalnak garanciát, ezért a pórul járt tulajdonosnak a sok felesleges energia befektetésen kívül dupla anyagköltséggel is számolnia kell. Szerencsésebb helyzetekben a második körös munkálatokra már belátja az ember, hogy nagyobb szakértelemmel növelhető az amúgy kiváló építészeti megoldás hatékonysága.

Korábbi blogbejegyzéseimben bemutattam, hogyan is néz ki a zsindelyezés folyamata, most pedig kiemelnék néhány gyakori hibát, melyek látszólag semmiségek, ám mégis nagy galibát okozhatnak.

Megfelelő zsindely választása.

A legtöbb ember általában a küllem és az ár alapján választ. Habár ezek sem elhanyagolható tényezők, azért azt szem előtt kell tartanunk, hogy a különböző fajta zsindelyek más-más típusú tetőkre alkalmasak! Amennyiben a fogadófelület hajlásszöge alacsonyabb mint 9,5°, kizárólag vápatakaróval boríthatjuk a tető ezen részét, mely alá ezesetben is kötelező alátétlemezt tennünk! Abban az esetben, ha a tető hajlásszöge 9,5° és 15° között van, válasszuk az IKO Cambridge Xtreme laminált zsindelyét, illetve 90° esetén bármely öntapadó hátoldalú zsindelyt. A mellékelt ábrán egy szinte vízszintes tetejű kutyaól látható, melyet a tető többi részén használt laminált zsindellyel megegyező színű vápatakaróval fedtünk le. A felújítás előtt hagyományos, téglány zsindellyel volt fedve az egész tető, mely alá könnyen beszivárog a csapadék, és ezért hamarabb elhasználódott a tetőhéjazat.

Nem megfelelő szellőzés.

A zsindely védelme érdekében elengedhetetlen a jó szellőzés. Egy korábbi bejegyzésben kitértem arra, hogy hogyan érdemes kialakítani a zsindelyes tető szigetelését, illetve szellőző rendszerét, azonban fontosnak tartom a legnagyobb hibázási lehetőségekre is felhívni a figyelmet. Sokszor előfordul, hogy a nem szakemberek által épített tetőkön egyáltalán nincs szellőző kialakítva, ám a leggyakoribb hiba a légrés eltömítése. Ilyenkor az történik, hogy a szálas szigetelőanyag, blokkolja a légrést, meggátolja a pára és a meleg levegő szabad áramlását, így tulajdonképpen olyan, mintha nem is lenne szellőző. A szigetelés kialakításakor ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk ebbe a hibába, mert ezt utólag csak tetőszerkezet bontásával lehet javítani. 

További gyakori hiba, hogy ha egy tetőn több szellőzési technikát alkalmaznak. Ha tető szellőzést tervezünk, mindig jusson eszünkbe az a nagy igazság, hogy a kevesebb néha több! Semmiképp se alakítsunk ki egy tetőn belül pont-, és turbina szellőzőt, mert ilyen estben a turbina nem az eresznél beáramló levegőt szivattyúzza ki, hanem a közelebb eső pontszellőzőből. Ez a nedvesség felgyülemlését okozza, mely a deszkázat megvetemedését, majd a zsindely meghibásodását vonzza maga után. Amennyiben a tetőnk mégis kettő, vagy több szellőző típus kombinációjával rendelkezik, az ereszhez közelebbi szellőzőnyílásokat tömítsük el a rendeltetésszerű működés érdekében!

Helytelen vápa kialakítás.

Elérkeztünk a tető legérzékenyebb területéhez, mely leginkább ki van téve a nagymennyiségű csapadék terhelésének. Ez nem más, mint a vápa. A vápák középvonalában soha ne hozzunk létre zsindelycsatlakozást, mert az biztos beázást eredményez! A legjobb, ha a vápát Californiai módszerrel alakítjuk ki. Ennek lényege, hogy a vápa középvonalát és a mellé eső részeket szabadon hagyjuk, csak vápatakaróval fedjük.

Amennyiben tetőnk más vápafedési módszerrel készült és a beázás veszélye áll fenn, célszerű a rövid zsindelydarabokat egész zsindelylapokra cserélni. 

Helytelen tetőáttörés tömítések.

Tetőáttörések esetén mindig nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a fogadófelületbe vágott lyukba pontosan illeszkedjen a beágyazandó elem. Annyira viszont sosem tud illeszkedni a két test egymáshoz, hogy a beázástól is óvjon minket, így csapadékzáró szigetelést kell létrehoznunk! Ezt a legkönnyebben és legesztétikusabban zsindelyragasztóval tudjuk kivitelezni. A beágyazandó elem talplemezét és az elem környékét fedő zsindelyeket is mindig ragasztjuk! Ügyeljünk arra, hogy ne használjunk túl sok ragasztót, mert az a zsindely felhólyagosodását okozhatja!

Kövessétek továbbra is a blogomat, hisz a legnagyobb hibák és kiküszöbölésük ismertetése még hátra van! Jegyezzétek meg, ha a leírásaim és az alkalmazás technikai útmutatók szerint cselekedtek, a bakik lehetőségét meghagyjuk Mekk Eleknek! ☺

Forrás: https://www.iko.be/hu